Rózsahámlás oka, tünetei és kezelése gyermekkorban

 
A rózsahámlás (pityriasis rosea), egy jóindulatú, ártalmatlan bőrbetegség, mely általában néhány hét alatt gyógyul. Általában nem tér vissza, aki egyszer átesett rajta nem szokott újra megbetegedni.
 
Gyakori betegség, főleg 10 éves kor fölött szokott megjelenni, kisebb gyerekeknél ritkább. Felnőttek körében is gyakori, 40 éves kor fölött csökken az előfordulása.
 

Rózsahámlás oka:

 
A rózsahámlás oka ismeretlen, feltehetőleg vírusfertőzés, vagy a vírusfertőzésre adott immunválasz okozza. Nem fertőz.
 

A rózsahámlás tünetei:

 
A gyermek törzsén kialakuló, kissé kiemelkedő, ovális, a szélén hámló folt megjelenésével kezdődik. Ez az ún. anyafolt, amely hetekig is látszódhat. (kép)
 




 
Napokkal vagy akár hetekkel az anyafolt megjelenése után, a bőr feszülési vonalainak megfelelően kisebb hámló plakkok jelennek meg, sokszor fenyőfaág szerű mintát rajzolva.
 
A törzsön kívül a végtagokon is megjelenhetnek kisebb plakkok.
 
A bőrelváltozások viszkethetnek, főleg meleg hatására.
 

A rózsahámlás diagnózisa:

 
Az anyafolt megjelenésekor könnyű összekeverni ekcémával, vagy gombás bőrfertőzéssel, ám a kifejlődött bőrtünetek után már az egyszerű orvosi vizsgálattal is könnyen felismerhető a betegség. Az anyafolt megjelenésekor érdemes bőrgyógyásznak megmutatni a gyermeket, mert félrekezelés esetén a plakkra kent krémek ronthatnak az állapoton.
 

A rózsahámlás kezelése:

Sokszor magától gyógyul, kezelést nem is igényel. A viszketést szájon át szedett antihisztaminnal lehet csökkenteni, a bőrelváltozást pedig helyileg alkalmazott nyugtató krémmel (pl. ung. Burow ).
 
Fontos hogy elkerüljük a bőr izgató kozmetikumokat és a szappanokat, zuhanyzáshoz a semleges hidrofiles (ung. hydrophilicum) kell használni, mert a kozmetikai szerek fenntarthatják és erősíthetik a gyulladást, így gyermekek esetében a nem megfelelő szerek miatt, kórházi kezelés és szteroidos kezelés is szükségessé válhat.
 
A túl meleg víz, és ülőfürdő szintén kerülendő a gyulladást erősítő hatás miatt.
 
Napfény hatására a hámló foltok helye bebarnulhat, ami a bőr tartósabb barna foltosodását okozhatja.