Menekültek révén, egy líbiai táborból érkezhetett Európába a tuberkulózis (tbc) kórokozójának egy korábban ismeretlen, gyógyszerekkel szemben ellenálló fajtája – írta a Die Welt című német lap a hírportálján szerdán.
 
A lap a Schleswig-Holstein tartományi Borstelben működő, fertőző betegségekre szakosodott orvostudományi kutatóközpont (FZB) közleménye alapján azt írta, hogy az intézet úgynevezett nemzeti referencia központjának (NRZ) vezetésével egy nemzetközi vizsgálatban 29 menekültnél azonosították a fertőző tüdőbetegséget kiváltó kórokozó egy új fajtáját, amely szokatlan módon négy különböző antibiotikummal szemben is ellenáll.
 
Valamennyi menekült Európában tartózkodik, 14 Németországban. Molekuláris biológiai vizsgálatok és a páciensekkel készített interjúk révén sikerült részben feltérképezni a fertőzési láncolatot. Az adatok arra utalnak, hogy a kórokozó a Bani Valíd nevű líbiai város térségében működő menekülttáborban jutott a szervezetükbe.
 



 
Az új baktériumtörzs valószínűleg a kórokozó egy olyan fajtájából fejlődött ki, amely az Afrika szarva néven is ismert északkelet-afrikai térségben fordul elő. Azt nem lehetett rekonstruálni, hogy miként jutott el a régiótól több ezer kilométerre, Afrika északi részén fekvő városig – áll a The Lancet Infectious Diseases című szaklapban ismertetett kutatásról szóló közleményben.
 
Az NRZ vezetője, Katharina Kranzer a Die Weltnek elmondta, hogy a Németországban kiszűrt fertőzöttek többnyire felnőtt kísérő nélkül érkezett fiatalkorúak, akiket Baden-Württemberg tartományban regisztráltak menedékkérőként. Hozzátette, hogy a járvány még nem ért véget, így újabb eseteket is feltárhatnak.
 
A Die Welt a Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) adatai alapján hozzátette, hogy Németországban a tbc sokkal gyakrabban fordul elő külföldieknél, mint német állampolgároknál. A lakosság egészét tekintve 100 ezer emberre évente 7,2 új fertőzés jut, de míg a német állampolgárok körében 100 ezer emberre 2,2 új tbc-s eset jut, az országban élő külföldieknél ez az arány 46,2.
 
Az adatok születési hely szerinti bontása azt mutatja, hogy a külföldiek aránya az utóbbi években folyamatosan emelkedett, 2016-ban – amikor 5916 tbc-s esetet regisztráltak – a külföldiek aránya csaknem négyötödös, 74,3 százalékos volt. A leggyakoribb származási országok közé tartozik Szomália, Eritrea, Afganisztán, Szíria és Románia.
 
Ezzel kapcsolatban Stefan Niemann, az NRZ vizsgálatának vezetője hangsúlyozta: tévedés, hogy a tuberkulózist mindig külföldről hurcolják be, és Németországban nem lehet elkapni. Ezt jelzi, hogy a tbc-t kiváltó kórokozó hordozóinak 30 százaléka Németországban fertőződik meg.