Az utóbbi öt évben folyamatos csökken Magyarországon a TBC-megbetegedések száma – írta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden, a tuberkulózis világnapján az MTI-hez eljuttatott közleményében.
 
Az egészségügyi államtitkárság közleménye szerint változatlan trend mellett “Magyarországon reálisnak tekinthető a WHO által kitűzött cél, melynek értelmében megszüntethetőek a TBC-megbetegedések 2035-ig (kevesebb mint 10 beteg egymillió lakosonként)”.
 
Mint kiemelték: az egészségügyi ágazatvezetés, a hatóságok, az egészségügyi intézmények és a civil szervezetek széles körű összefogásának és együttműködésének eredményeképpen sikeres a TBC visszaszorítása.
 
A cél az eddig elért eredmények további javítása. 2014-ben egymillió lakosra vetítve kevesebb, mint 100 volt az új TBC-s megbetegedések száma. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon tíz százaléknál is nagyobb arányú a megbetegedések éves csökkenése, míg Európában ez átlagosan csak öt százalék. Így Magyarország már azon országok közé tartozik, ahol a TBC-megbetegedések előfordulása ritka.
 




 
Az egészségügyi államtitkárság felhívta a figyelmet arra is, hogy a TBC-s megbetegedések aránya egyes szomszédos országokban rendkívül magas, és az illegális bevándorlók által okozott megbetegedések – a nyugati országokhoz hasonlóan – további kihívások elé állítja Magyarországot.
 
Ezért a magyarországi megbetegedések számának további csökkenéséhez meg kell tartani az eddig bevált gyakorlatokat, fejleszteni kell a betegség felfedezésére alkalmas módszereket, és válaszolni kell az új kihívásokra, mint például a bevándorlók célzott szűrése – írta az egészségügyi államtitkárság.
 
Az egészségügyi államtitkárság az elért eredmények megőrzését és további javítását kiemelt prioritásként kezeli. A következő időszakra vonatkozó feladatokat az “Egészséges Magyarország 2014-2020” egészségügyi ágazati stratégiában megfogalmazott célokhoz kapcsolódó, jelenleg előkészítés alatt álló szakpolitikai program tartalmazza majd, melynek szakmai és társadalmi egyeztetése a közeljövőben indul – tették hozzá.
 
Március 24-én, a tuberkulózis világnapján Robert Kochra emlékezünk, aki 1884-ben elsőként azonosította a tuberkulózist okozó mikrobaktériumot – olvasható az egészségügyi államtitkárság közleményében.