A kezdődő fesztiválszezonra sok alkalmi kapcsolat jellemző, ami növeli a HIV-fertőzés veszélyét – közölte az Egyesített Szent István és Szent László Kórház (ESZSZK) infektológus főorvosa az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
 
Szlávik János elmondta, hogy júniusig az idén már nyolcan-kilencen haltak meg a fertőzés nyomán kialakuló AIDS-ben, csaknem annyian, mint tavaly egész évben.
 
Magyarországon évente kétszáz-háromszáz új HIV-fertőzöttet regisztrálnak, az ESZSZK-ba összesen mintegy ezernyolcszázan járnak rendszeresen ellenőrzésre – ismertette.
 




 
Úgy fogalmazott, hogy a HIV alattomos, mert az érintettek hosszú évekig tünetmentesek lehetnek. Ezért nagyon fontos a szűrés, az időben felismert fertőzés ugyanis viszonylag egyszerűen, akár napi egy tablettával kezelhető.
 
Így nem alakul ki az AIDS-stádium, a betegek ugyanannyi ideig élhetnek, mint a HIV-vel nem érintettek. A gyógyszerek hatására nem fertőzik meg partnereiket, és a nők egészséges gyermekeket szülhetnek – hangsúlyozta.
 
Szlávik János utalt arra, hogy a közeljövőben tartják a kétévente megrendezett AIDS-világkonferenciát, amelyen sok adatot ismertetnek a betegséggel kapcsolatban.