Németországban alig ismert, vagy nagyon ritkán előforduló betegségek jelenhetnek meg a menekülthullám miatt, és erre fel kell készülnie az egészségügyi rendszernek – írta csütörtöki közleményében a német belgyógyászati társaság (DGIM).
 
A DGIM szerint már most látható, hogy a németországi orvosok a menekülthullám miatt akár olyan betegségekkel is találkozhatnak, amelyeket csak “tankönyvből ismernek”. Ilyen a sarlósejtes megbetegedés, egy ritka, öröklődő betegség, amely főleg Afrikában fordul elő, és csecsemők vagy gyerekek esetében halálos is lehet, ha nem ismerik fel időben.
 
A Robert Koch országos járványügyi intézet jelentései szerint Németországban egy sor fertőző betegség “legtöbbször migrációs hátterű embereknél” fordul elő. Ilyen a tuberkulózis (tbc), a diftéria (torokgyík) és a meningitisz (agyhártyagyulladás).
Ugyanakkor nem lenne helyes félelmet kelteni a lakosságban, vagy csak a fertőző betegségekre összpontosítani – írták a közleményben.
 




 
“A legtöbb ilyen betegség jól kezelhető, fontos, hogy a kezelőorvos időben felismerje” – emelte ki Gerd Hasenfuss, a DGIM elnöke. Hozzátette, hogy gyakran nincs is fertőzésveszély, de a betegnek gyorsan speciális segítségre van szüksége.
 
A DGIM ezért a menekülthullám révén várható folyamatokra tekintettel kiterjeszti továbbképzési programját, jövő tavaszi konferenciájának egyik súlyponti témája pedig az úgynevezett migrációs egészségügy lesz – áll a közleményben.