A K&H Színezz, Kész, Pénz! rajzpályázatot a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedőhöz és az országos Pénz7 programsorozathoz kapcsolódóan hirdette meg a Bankcsoport.
A verseny sikeresen felkeltette az általános iskolások figyelmét, közel 700-an vettek részt
rajta. A beküldött műveket szakpszichológus elemezte, körbejárva a fontos kérdést, hogy mire is vágynak ma a 6-14 éves fiatalok.

A pályázók az alábbi két választható témában küldték be kreatív rajzaikat: „Mire gyűjtesz és hogyan?” valamint „Hogyan takarékoskodik a családod?”. Kategóriánként a hat legjobbnak ítélt rajzot díjazta a zsűri, de a legtöbb alkotás egyedi és sokszínű módon közelítette meg a kérdést, mind technikában, mind megjelenítési módban.

Dr. Horváth Györgyi, gyerekekkel foglalkozó klinikai szakpszichológus értelmezte a rajzok által közvetített lelki párhuzamokat és üzeneteket.

„Az elemzett művek többségében a diákok a koruknak megfelelő, reális vágyakat fogalmaznak meg, a saját lehetőségeikhez mérten alakítják ki tervüket, ami összességében átfogó és életszerű gondolkodásmódot mutat.

A Z generációra jellemző digitális világ iránti vonzalom erőteljesen tetten érhető a pályázatokon is, már a fiatal tizenévesek többsége is saját tabletre és okostelefonra vágyik, melyet sok esetben rendkívül kreatív módon ábrázoltak: több alkotáson láthattunk táblagépet, melynek „képernyőjére” rajzolva jelenítették meg a kisdiákok a pénzgyűjtés folyamatát.” – mondta Dr. Horváth.
 




 
  • saját vagy szülői vágy?

Az alkotások többségén egyéni vágyak jelennek meg, amelyek az adott személyiségre jellemzőek, például ló, rock-gitár, programozói tábor, bicikli vagy tablet. Ugyanakkor vannak rajzok, amelyek inkább a szülő illetve a család közös vágyálmát mutatják meg, ilyenek voltak az autót, új lakást ábrázoló művek. Természetesen fontos, hogy a gyerek figyelembe vegye a közös célokat is, de a szülőknek figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy csemetéjük önálló személyiségének teret engedjenek, és segítsenek neki felfedezni saját vágyait és céljait is.

  •  kitartás kell hozzá

Ebben a korban a kontroll funkció még fejlődőben van, így ahhoz, hogy a hosszú távú célt helyezzék a rövidtávon felmerülő igényeik elé – vagyis hogy elkezdjenek takarékoskodni- ahhoz a szülői minta elengedhetetlen. Ha egy gyerkőc hosszú távon biciklire gyűjt, akkor meg kell értenie, hogy a mindennapi igényeit, a csoki vagy a matricavásárlást érdemes mérsékelnie, vagy akár teljesen elhagynia. Annak érdekében, hogy ezt az összefüggést átlássa és a takarékoskodási attitűdöt elsajátítsa egy kisgyerek, a szülőknek konzekvensen jó példával kell elöl járniuk.

  • sok kicsi sokra megy

Több rajz ábrázol szorgosságot jelképező állatokat, méhecskét, hangyát. Ez az érzelmi kötődés segít a kicsiknek a takarékossági attitűd kialakításában. A malacpersely és az fémpénzek is visszatérő elemek a rajzokon, sok esetben a gyerekek nagy mennyiségű aprópénz összegyűjtéséből szeretnék megteremteni a nagyobb értéket képviselő tárgyat, programot. A pénz megfoghatósága segít nekik abban is, hogy valóságos legyen számukra a takarékoskodás. A gyerekek sokkal megfontoltabban költik el azt a pénzt, amit saját maguk gyűjtöttek össze, mert így személyesen megtapasztalják a pénz megtakarítása mögött álló időt és munkát.

  • tudatosan vagy érzelmi alapon

Míg egyes műveken elsősorban érzelmi módon jelenítik meg a gyerekek, hogy mire gyűjtenek és hogyan, más rajzokon a kognitív, tudati jegyek dominálnak.

Vigyázz kész rajzTöbb alkotás született világ körüli utazásról, ahol az egyes desztinációk aprólékos kidolgozásra kerültek, a pénzgyűjtés folyamata viszont csak egy kisebb helyet kapott a papíron.

Ez esetben a célhoz vezető út helyett a vágy iránt táplált érzelmeken van a hangsúly. Ugyanakkor egy kisfiú, aki biciklit szeretne, már modern infografika hatású rajzot készített, pontosan feltüntetve azt, hogy hány százalékban segíti őt hozzá a házimunka, a jó jegyek, a locsolás, és az ajándékok ahhoz, hogy meg tudja venni a kétkerekűt.

 

A gyerekeknek életkoruktól, családi helyzetüktől függően más-más lehetőségeik vannak a pénzgyűjtésre. A kisebbek a jó jegyekért, otthoni segítségért kaphatnak egy kis zsebpénzt, a nagyobbak már önállóan is megdolgozhatnak céljaikért. A szülői példamutatás azonban minden családban elengedhetetlen ahhoz, hogy a gyermekek minél fiatalabb korban sajátítsák el a pénzügyileg tudatos gondolkozás alapjait.