Címke: Élelmiszer

Élelmiszerekkel kapcsolatos cikkek

A világ élelmiszertermelésének egyötöde vész kárba a túlfogyasztás és szemétbe dobás miatt

A világ élelmiszertermelésének mintegy 20 százaléka vész kárba amiatt, hogy az emberek a szükségesnél többet fogyasztanak, és mert az élelmiszerek egy része a szemétbe kerül – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.   A szükségleteiknél mintegy 10 százalékkal több élelmiszert fogyasztanak az emberek, miközben a megvásárolt élelmiszerek majdnem kilenc százalékát hagyják megromlani, vagy kidobják – derítette ki az Edinburghi Egyetem szakemberei által vezetett nemzetközi kutatócsoport, amely a globális élelmezési rendszer tíz szakaszát, köztük az élelmiszertermelést és -fogyasztást tanulmányozta, hogy számszerűsítsék a károkat.   Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) adatait felhasználva mutatták ki, hogy jóval több élelmiszer vész kárba...

Tovább...


Kevesebb hússal a világ egészségesebb, hűvösebb és gazdagabb lenne egy tanulmány szerint

Kevesebb hús, több gyümölcs és zöldség fogyasztásával emberek millióinak idő előtti halálát lehetne megelőzni évente a század közepéig, jelentősen csökkenne a felmelegedésben szerepet játszó károsanyag-kibocsátás, és évente több milliárd dollárral csökkennének az egészségügyi és a klímaváltozás okozta károk enyhítését célzó kiadások – állítják a kutatók.

Tovább...




Változik az élelmiszerkönyv kenyerekre és péksüteményekre vonatkozó szabályozása

Változik a Magyar Élelmiszerkönyv kenyerekre és péksüteményekre vonatkozó szabályozása: a folyamatosan frissülő, megújuló szabályok garantálják, hogy az előírásokat betartva és megfelelő szakértelemmel elkészítve, jó minőségű termékek készülhessenek – ismertette a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

Tovább...


A vadon termő gombák felhasználásának veszélyeire figyelmeztet a Nébih

  Vadon termő gomba felhasználása, fogyasztása előtt a vendéglátó egységet üzemeletetők, valamint a kirándulók és a gombagyűjtők számára is kiemelten fontos, hogy szakellenőr vizsgálatát kérjék – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).   Az MTI-nek pénteken eljutatott közleményben kiemelték: a vendéglátásban jogszabály tiltja a vadon termő gombát felhasználását szakellenőri igazolás hiányában. Az igazolást a vendéglátásban 1 hónapig meg kell őrizni – tették hozzá.   Felidézték, hogy az elmúlt napokban többen megbetegedtek egy budapesti vendéglőben elfogyasztott, vadon termő gyűrűs tuskógombából készített polentától (puliszka). Az érintett vendéglő jogsértően, gombaszakellenőri igazolás nélkül vásárolta, majd használta fel az említett vadon...

Tovább...

Nébih: filteres gyógyteát vontak ki a forgalomból

Magas szennatartalom miatt filteres gyógyteát vontak ki a kereskedelmi forgalomból tizenöt európai uniós tagállamban, köztük Magyarországon is – tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton az MTI-t. A hivatal közleményében azt írta: a riasztás pénteken érkezett az Európai Unió élelmiszerekre és takarmányokra vonatkozó gyors veszélyjelző rendszerén (RASFF). A thaiföldi eredetű szennatartalmú terméket Ranong márkajelzéssel, háromféle variációban (alma, krizantém, zöld tea) egy holland nagykereskedőn keresztül hozták forgalomba a tagállamokban. Az érintett termékeket (Ranong Herbal Infusion Green tea, Ranong Herbal Infusion Chrysanthemum és Ranong Herbal Infusion Appel tea) a fogyasztók visszavihetik a vásárlás helyére. Mint írták, a szenna növény hatóanyagának értéke...

Tovább...
  • 1
  • 2

Kövess minket!

Kérd hírlevelünk !

Látogatók

Megnézte 0 olvasó.

Gyermekbetegségek

Hogyan ápoljunk otthon?

  • Fürdetés bőrápolás A fürdetés elvei gyermekkorban

    A fürdetés, bőrápolás és a kezelés elvei gyermekkorban A fürdetés alapelvei A születés után a magzatmázat nem kell eltávolítani, csak

  • Ekcéma Ekcéma gyerekeknél

    Ekcéma tünetei és kezelése gyermekkorban   Az ekcéma elhúzódó, visszatérő krónikus bőrgyulladás melynek pontos oka nem ismert. Orvosi neve : ekzema.

  • Lábgomba és körömgomba gyerekeknél

    A lábgomba a láb bőrének gombás fertőzése. Jellemzően a lábujjak közötti összefekvő felületeken jelentkezik.

Hogyan ismerem fel?