A kötelező és ajánlott védőoltások alkalmazásának szükségességére figyelmeztetett az először Romániában, majd Kelet-Magyarországon megjelent kanyarós megbetegedésekkel kapcsolatban a Pécsi Tudományegyetem (PTE) legmagasabb biztonsági követelményeknek is megfelelő (BSL-4) virológiai laboratóriumának vezetője.
 
Jakab Ferenc virológus, egyetemi docens hétfőn az MTI érdeklődésére a megbetegedésekre utalva hangsúlyozta: ha bármilyen okból fellazul az oltási háló, akkor járványok lesznek, ugyanis az érintett kórokozók nem tűntek el, csak a népesség nagyszázalékú immunizálása miatt nem kerülnek előtérbe.
 
Abban a pillanatban, hogy “rés keletkezik a pajzson”, elkezdődnek a megbetegedések – fogalmazott, arra utalva, hogy a Románia nyugati, délnyugati megyéiben tapasztalt kanyarós megbetegedésekért a szomszédos ország egészségügyi minisztériuma szerint egy “felelőtlen oltásellenes kampány” a hibás.
 
A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy “sajnos Magyarországon is elindult egy káros oltásellenes kampány”. Egyúttal cáfolta, hogy a vakcinák és hordozóanyagaik veszélyesek lehetnek az emberi szervezetre, majd közölte: azokat évtizedeken keresztül nagy populációkon tesztelték.