a praktikus intelligencia fejlesztése elengedhetetlen a sikeressé váláshoz

Az idén több mint 53 ezer általános iskolás diák írta meg a középiskolai írásbeli felvételit, és ők már a szóbeli felvételire készülnek. A jó színvonalú és a gyermekek számára is megfelelő iskolában való továbbtanulás a jövő és a majdani felnőtt élet sikerességének egyik kulcsa. Sok szülő és pedagógus keresi a választ és a megoldást arra a kihívásra, hogy a felnövekvő generációk miként tudnak majd legjobban helytállni és a kor követelményeinek széles körű tudásukkal megfelelni. A K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedőt éppen ez a törekvés hívta életre hat évvel ezelőtt.
 
2016-ban több mint 53 ezer diák írta meg a középiskolai felvételit matematikából és magyarból. Ők jellemzően tíz, tizenkét és tizennégy éves gyerekek, akik pár éven belül átfogó pénzügyi döntési helyzetekkel fognak találkozni, 4-8 éven belül pedig már anyagilag önállósuló pályakezdőkké, vagy egyetemistákká válnak, így nagyon fontos, hogy a lexikális tudás mellett gyakorlatban hasznosítható ismeretekkel is gazdagodjanak diákéveik során.
 
„Az élet széles spektrumú kihívásaiban sokkal ügyesebbek lesznek azok a gyerekek, akik nem csak a verbális, elméleti típusú, hanem a praktikus intelligenciájukat is fejlesztik. A gyakorlati tapasztalatot ugyanis a tanulás során sokkal jobban magukba szívják a gyerekek, mint a lexikális tudást, ezért minden olyan oktatási forma, ami élményszerűségre épít, kiválóan hasznosítható a számukra. A gyerekek akkor tudnak kellő önbizalmat, sikerélményt, reális énképet gyűjteni fejlődésük során, ha közvetlen interakcióba kerülnek az életben is előforduló, váratlan feladathelyzetekkel, és kreativitással, praktikus gondolkodással egyre inkább feltalálják magukat ezekben.” – mondta Dr. Horváth Györgyi, gyermekekkel foglalkozó klinikai szakpszichológus.