Az európai országokban az elkövetkezendő időszakban növekedni fog az elhízás mértéke és ez alól csak kevés ország kivétel – mondta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodájának vezetője hétfőn, sajtótájékoztatón Budapesten.
 
Ledia Lazeri szerint átfogó intézkedésekre van szükség a probléma leküzdésére, és örömmel tapasztalja, hogy Magyarország sokat tett a gyermekkori elhízás megelőzése érdekében.
 
A WHO adatai szerint a 6-9 év közötti gyermekek közül minden harmadik elhízott vagy túlsúlyos. A 11 éves fiúk 11-33 százaléka elhízott, a lányoknál ez az arány 9-22 százalék.
 
A magyarországi irodavezető arról is beszélt, hogy a WHO gyermekkori elhízás elleni bizottsága “radikális cselekvésre” szólította fel a tagállamokat, és arra bíztatja az országokat, hogy olyan környezetet alakítsanak ki, ahol csökkenthető vagy megelőzhető az elhízás.
 
Ledia Lazeri elismerően szólt az elhízás megelőzésére tett eddigi magyarországi intézkedésekről, ide sorolva például a mindennapi testnevelés bevezetését, a cukor, só, zsír visszaszorítását az iskolai étkezésből vagy a népegészségügyi termékadó (csipszadó) bevezetését.