Magyarországon 260 ezer önkéntes regisztrált véradót tartanak nyilván, akik évente 400 ezer egységnyi vért adnak, ami a humanizmus egyik megnyilvánulása – mondta az emberi erőforrások minisztere, aki a tárca egészségügyért felelős államtitkárával együtt maga is vért adott hétfőn Budapesten, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) központjában.
 
Balog Zoltán miniszter köszönetet mondott valamennyi véradónak, és arra biztatott mindenkit, hogy járuljon hozzá a hazai vérellátáshoz.
 
Kiemelte: a gyógyításhoz elengedhetetlen, nemes cselekedet a véradás, ami Magyarországon hagyományosan erős mozgalom. Ezzel a véradók egyrészt egyes embereknek segítenek, másrészt az egész magyar egészségügynek is – mondta a miniszter.
 
Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár hozzáfűzte: a folyamatos véradás annál is inkább fontos, mert van olyan vérkészítmény, amely csupán öt napon keresztül tárolható. Ehhez a folyamatos vérellátáshoz kérik az emberek segítségét – közölte.
 
Drexler Donát, az OVSZ megbízott főigazgatója arról szólt: külön öröm, amikor az ország vezetői személyes példával hívják fel a figyelmet a véradás fontosságára, mert ez iránymutató a többi ember számára is.