Címke: Adomány

Ötvenmillió forint értékű Béres Csepp adományt kaptak daganatos betegek

Ötvenmillió forint értékű Béres Csepp adományt adott a daganatos betegek gyógyulásának támogatására a Béres Alapítvány az ország legjelentősebb daganatos betegeket tömörítő szervezetek vezetőinek a rákellenes küzdelem világnapjához kapcsolódva.   Az adományt csütörtökön Béres Klára, az alapítvány elnöke adta át Kásler Miklósnak, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosának, valamint az ország legjelentősebb daganatos betegeket tömörítő szervezetek vezetőinek az Országos Onkológiai Intézetben – közölte az alapítvány az MTI-vel....

Tovább...

Mintegy százmillió forinttal támogatott beteg gyerekeket segítő szervezeteket idén az MVM

Kilencvenhét millió forintot adományozott az MVM Magyar Villamosművek Zrt. és az MVM Partner Zrt. tizennégy, gyermekek gyógyítását, rehabilitációját segítő intézménynek és civil szervezetnek. Az adományokat csütörtökön adták át a Millenáris parkban.   A két energetikai társaság 9 éve szervezi meg a Legszebb napom szlogent viselő élménynapot, amelynek keretében idén 800 beteg és hátrányos helyzetű gyereket látnak vendégül – mondta el Major György, az MVM Partner Zrt. vezérigazgatója az adományok átadásakor. A társaság munkavállalói önkéntesként segítik a gyerekeket az idén a cirkusz világát megidéző rendezvénynapon.   Kiemelte: a támogatásban részesült szervezetek többek között betegellátó eszközök pótlására, speciális orvosi műszerek beszerzésére,...

Tovább...

Orvosi műszereket kapott a szegedi gyermekklinika

A gyógyszerek hatékony adagolását lehetővé tevő infúziós pumpákat adományozott a Szeged-Csanádi Egyházmegye és Mága Zoltán a szegedi gyermekgyógyászati klinikának; a berendezéseket csütörtökön adta át Kiss-Rigó László püspök és a Prima Primissima-díjas hegedűművész.   A klinika onkológiai osztályán kezelt gyermekek életminőségét javító műszerek egymillió forintos árának egy része a szegedi Dómban szeptemberben rendezett jótékonysági koncerten gyűlt össze, a támogatás másik fele az egyházmegye adománya....

Tovább...

Kövess minket!

Látogatók

Megnézte 0 olvasó.

Gyermekbetegségek

Hogyan ápoljunk otthon?

  • Antibiotikum Antibiotikum hatása és mellékhatása

    Antibiotikum hatása és mellékhatása, haszna és árnyoldalai Mi az antibiotikum? Az antibiotikumok a baktériumok által okozott fertőzések gyógyítására alkalmazható gyógyszerek.

  • Tüszős mandulagyulladás, Melegkiütés (miliaria)

    Melegkiütés kezelése   A melegkiütés oka: A csecsemők és kisgyermekek verejtékmirigyeinek kivezető csöve még nem vezet tökéletesen és hajlamos az

  • Fájdalomcsillapitás Fájdalomcsillapítás, fájdalomcsillapító gyógyszerek és módszerek

    Fájdalomcsillapítás, fájdalomcsillapító gyógyszerek és módszerek gyerekeknek A fájdalom fizikai, érzelmi és magatartási reakciók komplex keveréke. A fájdalomérzet egyéni, szubjektív, megélését testi, és

Hogyan ismerem fel?

  • Orrfolyás, nátha Nátha, orrfolyás és orrváladék

    Nátha, orrfolyás és orrváladék gyermekkorban   A nátha (rhinitis) az orr nyálkahártyájának gyulladása, melyet orrfolyás kísér. Az orrfolyás igen gyakori tünet.

  • Gyermek Tünetek gyermekkorban

    Tünetek gyermekkorban   Tüneteknek (szimptóma,symptoma) nevezzük azokat a megfigyelhető eltéréseket, melyekkel a szervezet válaszol az őt ért megbetegítő hatásra.  

  • Láz Láz okai gyermekkorban

    A láz (febris) a testhőmérséklet megemelkedése. A láz, a  szervezet védekező reakcióinak egyike, ezzel próbál teste védekezni a bekerült kórokozókkal