Címke: Béremelés

Egészségügyi béremeléssel kapcsolatos cikkek

Két év alatt további 33 százalékos béremelés lesz a szociális ágazatban

A következő két évben további 33 százalékos béremelés lesz a szociális ágazatban, így 2013-hoz képest 2018-ra 62 százalékkal emelkednek a bérek – mondta Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.   Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a Fővárosi Önkormányzat Kamaraerdei Idősek Otthonában tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett: 2014-ben 12 milliárd forint bérpótlékot, 2015-ben és 2016-ban pedig 8-8 milliárd forint bérkiegészítést biztosítottak az ágazat dolgozóinak, mivel a kormány kiemelt célja, hogy ne csak erkölcsileg, de anyagilag is támogassa az ágazatban dolgozókat....

Tovább...

Az ápolóké és szakorvosoké után a mentők bérét emelik

Az ápolóké és szakorvosoké után a mentők bérét emelik – közölte a Fidesz csütörtökön az MTI-vel.   A nagyobbik kormánypárt a Demokratikus Koalíció közleményére reagált. László Imre, az ellenzéki párt egészségügyi kabinetjének vezetője úgy fogalmazott, hogy “a kormány elárulta a mentősöket”: bár mától emeli az egészségügyi dolgozók bérét, a “kárpótlásból” teljes egészében kihagyta őket....

Tovább...

Kövess minket!

Látogatók

Megnézte 0 olvasó.

Gyermekbetegségek

  • meckel diverticulum Meckel diverticulum

    Meckel diverticulum A magzati életben a a vékonybelet a köldökkel egy nyitott vezeték köti össze. Amennyiben ez a vezeték részben

  • Tüszős mandulagyulladás, Övsömör tünetei, oka és kezelése

    Övsömör (herpes zoster) tünetei, oka és kezelése   Az övsömör (herpes zoster) nagyobb gyermekek vagy felnőttek betegsége leginkább. Övsömör oka:

  • Tüszős mandulagyulladás, Coxsackie vírus fertőzések

    Coxsackie vírus fertőzések gyermekkorban   A coxsackie vírusok az enterovírusok csoportjába tartoznak. A és B csoportra – ezen belül több

Hogyan ápoljunk otthon?

Hogyan ismerem fel?