Címke: Szívinfarktus

Stroke-előrejelző orvostechnikai eszközt fejlesztettek magyar kutatók

(A kép forrása: http://mywiwe.com/)   Egy magyar fejlesztésű orvostechnikai eszköz előrejelzi a stroke és a hirtelen szívmegállás kockázatát. A találmányt szerdán Budapesten mutatták be.   A szervezők az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írták: a WIWE elnevezésű készülék azzal, hogy képes előrejelezni a stroke és a szívmegállás kockázatát, ezrek életét mentheti meg....

Tovább...

Kardiológusok társasága: még mindig késve kérünk segítséget

Magyarországon még mindig többségben vannak azok, akik hiába tapasztalják magukon az infarktusra utaló jeleket, mégis késve hívnak orvosi segítséget – mondta a Magyar Kardiológusok Társaságának (MKT) elnöke pénteken, budapesti sajtótájékoztatón.   Tóth Kálmán hozzátette, Magyarországon még mindig túl hosszú az úgynevezett hezitálási idő, amely a tünetek jelentkezése és az orvosi segítségkérés között eltelik, holott minden, segítség nélkül töltött félóra 7-8 százalékkal növeli a szívinfarktust követő halálozást. Éppen ezért az idei Szívünk napja programot a “minden perc számít” mottóval rendezik meg, idén először a Millenárison, jövő vasárnap.   Kiemelte, a magyar egészségügyben a kardiológiai ellátás, annak sürgősségi, mentési területe is...

Tovább...

Növeli a szív- és érrendszeri kockázatot az óraátállítás

Svédországban és Amerikában is kimutatták, hogy az óraátállítás utáni hétfőn és kedden, az első munkanapokon körülbelül tíz százalékkal emelkedik a szívrohamok száma – mondta Kiss Róbert a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke az M1 aktuális csatorna csütörtök délelőtti műsorfolyamában.   Minden, ami az “alvásidőnkbe gázol”, az növeli a szív- és érrendszeri kockázatot – hangsúlyozta.   Kiss Róbert ugyanakkor hozzátette: hétfőnként történik óraátállítás nélkül is a legtöbb stroke és szélütés. “Amikor elkezdünk dolgozni, meglátjuk a főnököt, ez érdekes módon egy olyan stressz, amitől néhányan infarktust kapnak”, többen, mint máskor – fogalmazott....

Tovább...

Kövess minket!

Látogatók

Megnézte 0 olvasó.

Gyermekbetegségek

  • Táplálkozási zavarok Táplálkozási zavarok csecsemőkorban

    Táplálkozási zavarok csecsemőkorban Az ember emésztőrendszere csak hónapokkal a születés után éri el érett működőképességét. A csecsemő emésztőrendszere szembetűnően reagál

  • Fülfájás, fülkürthurut, otitis Fülkürthurut

    Fülkürthurut kezelése gyermekkorban A fülkürt (Eustach kürt)  feladata a középfülben található dobüreg levegővel való ellátása. A levegő a fülkürtön át

  • Tüszős mandulagyulladás, Szőrtüszőgyulladás kezelése gyerekeknél

    Szőrtüszőgyulladás kezelése (folliculitis)   A szőrtüszőgyulladás a szőrtüszőre és környékére terjedő gennyes bőrgyulladás. A kórokozója legtöbbször a Staphylococcus aureus baktérium.

Hogyan ápoljunk otthon?

  • Székrekedés. tippek székrekedés ellen Székrekedés (szorulás) gyermekorban

    Tippek a gyermekkori székrekedés ellen Székrekedés (obstipatio) az az állapot, mikor a székletürítés legalább három napon keresztül kimarad, a széklet pedig

  • Lazcsillapitas Lázcsillapítás és hűtőfürdő gyermekeknél

    Lázcsillapítás gyerekeknél A lázcsillapítás, az egyik legfontosabb és a leggyakoribb otthon végezhető ápolási feladat.  A szülők részéről megfigyelhető pánik, ha

  • Ételmérgezés, ételfertőzés Ételmérgezés, ételfertőzés

    Ételmérgezés, ételfertőzés tünetei és kezelése gyermekkorban   Ételfertőzés és ételmérgezés fogalma Ételfertőzés az a betegség, mikor az ételben elszaporodott kórokozók, az

Hogyan ismerem fel?